A zentai csata

Janonymus írása

A történtek Savoyai Jenő szemszögéből.

Jelentés a Zentai csatáról

Őcsászári Felségének, I. Lipótnak.

Felséges Uram!

Tegnap Zentánál csatát vállaltam a szultán vezette oszmán főerőkkel, és seregünk teljes győzelmet aratott. A győzelem akkora, amelyhez csak Hunyadi János nándorfehérvári diadalát és a Lotharingiai herceg úr bécsi győzelmét mérhetném - bár azokat nem múlja fölül. Az alábbi jelentésemből láthatja: nem túlzás ez.

Mint azt Felséged tudja, az idei esztendőben a szultán minden erejével meg akarta fordítani a háborút. Miután elkezdődtek az alkudozások a békéről a francia uralkodóval, annak portai követe, monsieur de Castagner, minden erejével azon volt, hogy a szultánt rávegye: folytassa a háborút. S bár azt nem kellett biztatni, de a követ francia hadmérnökök társaságában elkísérte a táborba.

Úgy hírlett, hogy a szultán a Temesközből kiindulva Erdély és Felső-Magyarország visszaszerzésére indul. Aztán a kémjelentések meglepő összevisszaságot mutattak. Kezdetben úgy tudtuk, a nagyvezír terve szerint Pétervárad ellen támadnak, de ezt végül elvetették. Titelből kiszorították Nehem tábornokot. Ennek hírére a zentai gyülekezőhelyről magam is odaindultam csapataimmal. Ekkor újra azt a hírt kaptuk, hogy a Belgrádot fenyegető péterváradi hídfő ostromára indulnak. Szeptember 2-án érkeztünk Péterváradra. Az oszmánok nem voltak ott. A titeli sáncok lerombolása után újból átkeltek a Tiszán és Szeged felé indultak a Tisza jobb partján. Utánuk siettünk.

A szerencse szeptember 10-én, a csatát megelőző napon sokat segített nekünk: huszáraim véletlenül elfogták Dzsáfer pasát, aki a felderítésért felelt a szultáni seregben. Vallomásából kiderült, hogy ismét változott a menetirány. Nem ostromolják meg Szegedet, és a Maros mentén akarnak Erdélybe törni. Ezért a főseregük Zentán megint át akar kelni a Tiszán.

Másnap azért, hogy megbizonyosodjam állításáról, lovasaim élén, néhány falcon ágyút vontatva vágtattam el a helyszínre. Közben visszaüzentem, hogy jöjjön utánam a fősereg: a gyalogság és a tüzérség.

Amikor odaértem délután 3 órakor, javában zajlott az átkelés. A 60 hajóból álló hadihídon és a hídfőn is látszott a francia hadmérnökök jelenléte. A távcsövembe nézve láttam, hogy komoly sáncokat emeltek, amelyeket azonban túlságosan is gyorsan építettek meg. A felénk eső oldalon 700 lépés széles hézag tátongott a circumvalláción. Állásaikat körülbelül 3000 lovas fedezete alatt a gyalogság tartotta megszállva. Különösen jól látszottak a janicsár ezredek fehér fejfedői: ott komoly ellenállásra számíthattunk. A lovasság nagy része, a szpáhik többsége már a túlparton volt.

Nem ismertük a szembenálló fél pontos erejét. Olyan híreink voltak, hogy az oszmán fősereg létszáma 150 000 ember. Biztos voltam benne, hogy a komoly harcértékű csapatok ereje legfeljebb 50 000-60 000 katona.

A mi erőink - a bajorok és a hegyaljai felkelés leveréséről visszatérő alakulatok megérkezése után - létszáma 40 000 fő (51 zászlóalj és 112 lovas század) volt, ehhez járult még 60 ágyú.

Számolnom kellett vele, hogy túl kevés a nap hátralévő része egy csatához. Viszont azt is számításba vettem, hogy az éj leple alatt a híd "dolgozni fog". Akár nagyobb erőket állíthatnak fel ellenünk, mint most. Akár ki is csúszhatnak a kezeink közül. Így a csata mellett döntöttem. Szerencsénk volt: "maga a nap sem akart előbb lenyugodni, míg szemével Felséged fegyvereinek diadalát végig nem nézhette."

A hadrendbeállás két órát igényelt, így 5 óra lett mire sikerült felállnunk. A jobb szárnyon Heisler, Gransfeld, Truchsess, középen Comercy, Russy-Rabutin, Reuss, a balszárnyon Starhemberg, Corbelli és Vaudemont irányítottak.

Parancsot adtam az előrenyomulásra. A balszárny nagy ívben kanyarodott, így vettük körül a hídfőt. Előnyomulás közben folyamatosan lövettem a hidat, ahol rövidesen nagy kavarodás támadt, mert a túlpartra átözönlő gyalogság a szultán által a csatához visszarendelt szpáhikkal keveredett össze.

Egy kis idő múlva pár ezer lovast vettek észre az embereim, akik meg akartak támadni minket. Gyorsan előre rendeltem 3 ezred dragonyost, és az élükre álltam. Feldübörgött a föld lovaink alatt. Szembe rohantunk az oszmánokkal, de azok kikerültek minket és visszamentek a hídfőbe. Azt reméltem, hogy bejuthatunk velük az erődítményeik mögé. Az élénk oszmán tűz miatt kívánságom nem teljesült. A dragonyosokat visszaküldtem az eredetileg elrendelt helyükre.

Ezután Starhemberget a balszárny legszélén, a Tisza partján szintén lovas támadás érte. Nem csak visszaverte a kitörőket, de az ellenséggel együtt betört a sáncok mögé. Ebben segítségére volt az alacsony vízállás és az ártéren található homokpadok, amelyeket nem csak a lovasság, de a gyalogság is könnyűszerrel megjárt. Egyetlen rohammal elállta a híd száját, így elvágta az oszmánok egyetlen menekülési útját.

Amint megláttam ezt, parancsot adtam az általános támadásra. A balszárny és a közép csapatainak egy része Starhemberg Guido lovasainak útját követve az erődökbe tört. A többiek szemből rohamoztak. Embereim betörtek a sáncok mögé, és leírhatatlan vérfürdőt rendeztek a kis területen összetömörült ellenség soraiban. Az oszmánok közül sokan a folyóba ugrottak, de nem hiszem, hogy ezen a módon 2000-nél több megmenekült volna.

Az ellenség veszteségét most 20-30 000 halottra tehetjük. Elesett a nagyvezír, több beglerbég, számos pasa és basa. Az oszmán sereg színe-virága. A szultán és Thököly elmenekült. 600 dragonyosom és a huszárok egészen Temesvárig üldözték a futókat.

Mi 2100 embert vesztettünk. Ebből 18 tiszt és 401 legénységi halott, a többi sebesült. Lovainkból 3533 maradt ott a csatatéren.

A zsákmányban eddig 80 bronzból való ágyút, 4 vas löveget, 3 darab 5 csövű seregbontó löveget, az idő rövidsége miatt eddig felmérhetetlen mennyiségű - de igen sok - lőszert vettünk számba. Hatalmunkba került 7 boncsok, 423 kisebb zászló, a szultán kardja és ezüst étkészlete. A birodalmi pecsétet Bussy-Rabutin tábornok úr személyesen akasztotta le a halott nagyvezír nyakából. Eddig 100 szarvasmarhát, több ezer lovat fogtunk be. Kocsikból is sokat hagytak nekünk: a jelenlegi állás szerint 9 000-et.

Az oszmán hadsereg vesztesége akkora, hogy rövid időn belül nem lehet rendezni sorait. Nem csak katonáit vesztette el, de hadfelszerelése nagy részét is. Így a régen várt béke megkötése rövid időn belül lehetséges lesz. Ennek előmozdítása érdekében az ősz és a tél folyamán egy erős hadoszlopnak a Balkánra küldését ajánlom Felséged haditanácsának, hogy győzelmünket mindenki számára nyilvánvalóvá tegye.

A lefolyt csata és a tervezet vállalkozás részleteiről a közeljövőben magam is szeretnék hosszabban beszámolni, ezért a legszükségesebb dolgok elrendezése után, s azután, hogy minden tekintetben megbizonyosodtam sikerünk teljessége felől, Bécsbe indulok.

Gratulálok Felségednek ehhez a győzelemhez, s fogadja seregünk minden katonájának hódolatát.

Anno Domini 1697., 12. septembris, Zenta mellett a táborban

Savoyai Jenő

herceg

Felhasznált irodalom:

Szakály Ferenc: Hungaria eliberata. Budavár visszavétele és Magyarország felszabadítása a török uralom alól, 1683-1718. Budapest. 1986.

ifj. Barta János Buda visszavétele. Bp. Kossuth 1985

Bánlaky József: A MAGYAR NEMZET HADTÖRTÉNELME. A zentai csata 1697. szeptember 11.-én.

https://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0017/1516.html

R. Várkonyi Ágnes: Buda visszavívása 1686. Bp. Móra 1984.

História 1986/03-04. szám